Please enable JavaScript.
Coggle requires JavaScript to display documents.
Móricz Zsigmond - Coggle Diagram
Móricz Zsigmond
Életrajz
-
- Június 29. – 1942. Szeptember 4.
-
1905: házasságkötés Holics Eugéniával, aki öngyilkos lett
1926: házasságkötés Simonyi Máriával, 1937-ben elvált tőle
1936: megismerkedett Littkey Erzsébettel (Csibe), aki fogadott lánya lett, illetve a szeretője is volt
Csibe gyerekkori történeteiből 28 novellát írt, róla mintázta az Árvácska című regényt is
-
-
Nevelődési regény, 1920-ban írta Móricz
A főszereplő Nyilas Misi, aki a debreceni kollégiumban diák
-
A regény bemutatja Misit, aki a gyermek és a felnőtt világ mezsgyéjén áll, azonban nagyot csalódik a felnőttekben
A mű Misi érzelmeit és gondolatvilágát mutatja be, ezért koncentrikus a felépítése
A műben egy sajátos társadalomkritika is szerepel, amit egy gyerek szemén keresztül látunk
Móricz így vall az Árvácskáról: „Irtóztató könyv azt hiszem, de a fantáziának egy sora sincs benne. Ilyen könyvet még nem írtam. Ennek a legkisebb mondata is magából a nyers életből szállott fel, mint a mocsárból a kénes gőz.”
Színhely: Kecskemét környéki tanyavilág, 1920-as évek
Főhős: egy 7-8 év körüli lelenclány, akit az első család Csörének, a második Pöszének nevez, s csak később tudja meg igazi nevét: Állami Árvácska.
-
Az író zsoltároknak nevezi az egyes fejezeteket, utalva a Szentírás fájdalmas énekeire, epizodikus szerkesztés.
Kegyetlenül realista regény, ugyanakkor lírai. Beszélőnevekkel teszi egyértelművé karaktereit.
-
-
A mű egy olyan világot mutat be az olvasónak, ami nem csak műveletlen, hanem kegyetlen, embertelen is
A ridegpásztorok a társadalomtól elszigetelődve élnek, így alakulhatott ki az a kegyetlenség, amellyel a veres juhász és a tettestársa agyonverte Bodri juhászt, 12 éves fiát és a kutyájukat.
A mű 3 fejezetből áll, mindhárom fejezet egy-egy különálló novellát alkot.
A szíj fordulópont mind a 3 részben, amely a gyilkosság ürügye, majd eszköze, végül pedig maga a bizonyíték lesz – a lelkiismeret szimbóluma.
Az első és a harmadik fejezet balladaszerű, a második viszont inkább népmesére emlékeztet a feleség kitartása miatt, ahogyan férjét és fiát hősiesen keresi.
-