Please enable JavaScript.
Coggle requires JavaScript to display documents.
Motoros képességek fejlesztésének módszertana - Coggle Diagram
Motoros képességek fejlesztésének módszertana
A motoros képességek nevelésének célja, területei.
Motoros képességek fejlesztésének rendszere.
Fejlődési modellek.
Motoros képesség
a mozgástevékenységek
öröklött (velünk született) és
szerzett (a születés után kialakított) összetevői.
A motoros képességek két nagy csoportja:
a koordinációs (a mozgás összerendezettségéért felelős ) képességek és
a kondicionális (a mozgás energetikai feltételeiért felelős) képességek.
Azokat a mozgástulajdonságokat, teljesítmény-összetevőket soroljuk ide, amelyek az egyedfejlődés során – az öröklött és született meghatározottság függvényében – egy bizonyos határon belül a környezeti hatások változásával együtt fejlődnek, illetve tudatosan és tervszerűen alkalmazott ingerekkel (edzéssel) fejleszthetők.
A motoros képességek egy komplett rendszerben jelennek meg = cselekvés.
A cselekvésben további összetevők:
-pszichikai tényezők
-élettani tényezők és
-egyéb környezeti tényezők.
A cselekvésben biológiai, pszichológiai és szociális tartalmak integrálódnak.
Az egyén cselekvési potenciálja döntően négy nagy
területre vetíthető ki:
a) Kognitív szféra (figyelem, emlékezés, képzelet, gondolkodás stb.)
b) Emocionális szféra (érzelem, akarat, szükséglet, erkölcs stb.).
c) Szociális szféra (önismeret, kommunikáció, tolarencia stb.).
d) Pszichomotoros szféra (mozgásos cselekvés a motoros képességek alkalmazásával).
I. KOORDINÁCIÓS KÉPESSÉGEK
Koordináció:
-célra irányított mozgásoknak, dinamikus impulzusoknak,
-különböző erősségű – egymást követő – izom-összehúzódás oknak vagy mozgáselemeknek
-egymáshoz rendezése, összekapcsolása (Nádori, 1991)
A tevékenység eredményességét meghatározó képességek szerint (Harsányi, 2000)
a részelemeket összekapcsoló képesség;
idő- és térbeli tájékozódó képesség;
differenciált mozgásérzékelés;
egyensúlyérzékelési képesség;
komplex reakcióképesség;
a szituációk változásaihoz való alkalmazkodás;
ritmusérzék, ritmusképesség.
mozgékonyság;
hajlékonyság-lazaság;
organizációs képesség;
időzítő érzék;
helyzetfelismerési és döntési képesség.
A koordináltság működése alapján (Istvánfi, 2006)
A mozgáskoordináció :
azok a koordinációs képességek, amelyek egy adott mozgás - pontos végrehajtását,
finom, ritmikus, harmonikus, esztétikus kivitelezését teszik lehetővé.
Például: differenciált mozgásérzékelés, egyensúlyérzék, ritmusérzék, mozgásadaptációs és korrekciós képesség.
A magatartás-koordináció:
az állandóan változó környezethez történő alkalmazkodásunkat, viselkedésünket, cselekvéseink összességének eredményességét teszik lehetővé.
Például: idő- és térbeli tájékozódó képesség, komplex reakcióképesség, szituációhoz való alkalmazkodási képesség, időzítő érzék és döntési képesség.
Koordináltság a kölcsönhatás értelmezésében (energiaminimum-élménymaximum)(Nádori (1991)
hatékony mozgásvégrehajtás;
gazdaságos, csiszolt mozgás;
eredményes cselekvéstanulás;
biztonság, kedvező mozgásélmény.
KOORDINÁCIÓS ALAPKÉPESSÉGEK
Mozgásszabályozás
a mozgások mindig folytonos
tudatos vagy tudat alatti korrekciók mellett mennek végbe, tehát
a mozgásfolyamat állandó szabályozás alatt áll
Mozgásalkalmazkodás és átállítás
Cselekvéseinket, mozgásainkat alakítjuk, átalakítjuk a folyton változó, előre nem tervezhető helyzetekben
A mozgásalkalmazkodás színvonalának mérésére legfőbb kritérium az időtartam.
Helyzetspecifikus: lehet valaki ötletes, eredményes, alkotóan feladatmegoldó valamilyen mozgásban, de átlagos egy másik fizikai tevékenységben.
Mozgástanulás
A környezeti körülmények hatására létrejövő
viselkedésváltozás (cselekvés), amely
gyakorlás révén
az egyéni tapasztalás hatására jön létre.
Új mozgásismerethez „mozgáskészség” jutunk el, illetve
a korábban szerzett mozgásismeretünket (magatartásformát) magasabb színvonalra emeljük.
A mozgástanulás képessége alapvetően egy komplex cselekvési folyamat elsajátításának idejével mérhető.
KOORDINÁCIÓS KÉPESSÉGEK SZABÁLYOZÓ RENDSZEREI (Ogonovszky, 2009)
1.1. Tájékozódó szabályozás
információfelvétel, -feldolgozás és -tárolás
1.2. Érzékelés
Az érzékelés közvetlenül az érzékszervekhez kapcsolódik, melynek során a külvilágból érkező ingereket (látás-fényinger,
hallás-hanginger, tapintás-nyomásinger stb.) adekvát módon érzékeli egy receptorsejt, és elektromos jellé alakítja át.
Az érzékszervek csak azokat az ingereket tudják felfogni, azokra érzékenyek amelyek:
− megfelelő erősségűek;
− megfelelő ideig hatnak;
− minőségileg megfelelnek az érzékszervnek.
a) Látás
b) Hallás
c) Egyensúlyozás (vesztibuláris érzéklet)
test helyzetének és mozgásának érzékelése
Speciális szerv a belső fülben: vesztibulum
Statikus egyensúlyérzékelés
(a fej térbeli helyzetének változása)
Dinamikus egyensúlyérzékelés
(a fej elmozdulását)
d) Bőrérzékletek
nyomás
hő
fájdalom
e) Helyzet-, mozgásérzékelés (propriorecepció)
A proprioreceptorok a végtagok, a törzs és a fej testhez viszonyított helyzetének és mozgásának az érzékelésére szolgál.
Receptorai: az izmokban, az inakban, izombőnyékben, ízületi tokokban, szalagokban és a csonthártyában.
Adaptáció és a habituáció
Az adaptáció a változó környezeti feltételekhez (pl. edzések szokatlan erősségű ingerei) történő alkalmazkodást jelenti.
(pl. ha szervezetünk számára szokatlan nagyságú erővel szemben rendszeresen dolgozunk, akkor a folyamat eredménye a vázizomzat hipertrofizációja, ami lényegében alkalmazkodást jelent a megváltozott feltételekhez)
A habituáció egy érzékszervi megszokást jelent, pontosabban az idegrendszeri válasz csökkenését egy ismételt ingersorozatra.
Majdnem minden inger (pl. a fájdalom nem) habituálódhat. Az ingerlési helyzet megváltoztatásával a válasz erőssége visszaáll.
Ez a diszhabituáció jelensége.
1.3. Észlelés (percepció):
Lokalizáció: a személyek és tárgyak helyének meghatározása, a környezetünkben való tájékozódás eszköze.
A személyek, tárgyak elkülönítése a hátterüktől és
egymástól.
Helyzetük meghatározása a háromdimenziós térben, (tőlünk való távolsága és mozgása).
Felismerés: a személyek, tárgyak azonosítása, minőségének meghatározása.
A korai szakaszban általában a tárgy vonásai alapján, a késői szakaszban a tárgy leírását az emlékezetben tárolt alakleírásokkal vetjük össze és találjuk meg a leginkább megegyezőt.
A szelektív figyelem: az egyes ingereket további feldolgozásra választunk ki, másokat viszont figyelmen kívül hagyunk.
A mozgásos tevékenység során az alábbi információforrások tudatosulását kell kiemelni
látás,
hallás,
egyensúlyozás,
tapintás,
kinesztézis (az egyén saját maga által végrehajtott mozgásának tudatos feldolgozásából származó információk)
szóbeli információk
1.4. Ösztönző szabályozás
(mozgósító, serkentő és gátló folyamatok)
a) Pozitív ösztönző-szabályozó tényezők:
− mozgásszükséglet;
− konkrét sportággal kapcsolatos vágy, törekvés, érdeklődés;
− társas attitűdök (beállítódás az oktató, társak, ellenfelek stb. irányában);
− rajtkészség;
− a döntésben megnyilvánuló határozottság;
− az önértékelés jellege, mértéke;
− a személyiség életvezetésébe beépült eszmék (sport, életmód, egészség).
b) Negatív, ellenszabályozó tényezők:
− különböző szintű fiziológiai gátlások;
− érzelmi gátlások (félelem, szorongás, fóbia stb.);
− rajtláz, rajtapátia;
− önfegyelem;
− helytelen életmódbeli szokások.
c) Az előző tényezők hatását erősítő vagy gyengítő tényezők:
− külső környezeti hatások (helyszín, időpont, személyek stb.);
− szociális helyzet (szűkebb, tágabb személyi kapcsolatok, anyagi és tárgyi lehetőségek stb.);
− aktuális egészségi állapot, pillanatnyi hangulat.
1.6. Végrehajtó szabályozás
A pszichomotoros koordináció és az energetikai folyamatok megszervezése után a kiválasztott cselekvésprogram a végrehajtó szabályozás kontrolján keresztül elindul a célszervekhez (vázizomzat, mirigyek) és megtörténik a kiválasztott program végrehajtása.
Elemei:
− Értelmi – motoros képességek és készségek.
− Akarati kitartás jellege és mértéke, állóképesség.
− Éberségi szint.
− Stressz-, kudarc- és monotónia tűrés.
− Igényszint
1.5. Szervező szabályozás
A mozgósító, serkentő és gátló folyamatok lefutása után kezdődik el a pszichomotoros koordináció és az energetikai folyamatok szabályozása.
A cselekvési program kidolgozása során az értelmi és érzelmi működések kerülnek előtérbe.
− A múlt emléknyomainak felidézése, azok jelenhez történő illesztése a központi idegrendszerben tárolt mozgásminták alapján.
− A mozgáselképzelés becslésen alapuló megtervezése.
− Önismeret, kockázatvállalás
− A gondolkodást átszövő érzelmi folyamat és az erkölcsi kritika.
− Mozgásintelligencia.
− Döntési kényszer, a lehetséges válaszok egyre redukálása.
1.7. Ellenőrző, visszajelző szabályozás
Az idegrendszerünk folyamatosan felügyeli, összehasonlítja és visszajelzi a kell (tervezett) illetve a van (végrehajtott) koordinációs értékeket.
Ha a két adat eltér egymástól, akkor a szervezet korrekciós impulzusokat továbbít a célszervekhez.
Visszajelzés (feed back)
Válasz feed back: a rendszer a perifériáról befutó visszajelzésekre, folyamatokra és információkra épül.
Belső feed back: a központi idegrendszeri struktúrákban szerveződő, abból kiinduló mozgástervekhez, mintákhoz, programokhoz kötődik
(a lehetséges megoldási változatok kiválasztása, illetve a
kiválasztottnak a helyzethez adaptálása).
II. KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK
Az eredményes mozgásvégrehajtás fizikai feltételei.
Azok a motoros tulajdonságok, amelyek egymással és a
koordinációs képességekkel szoros összefüggésben a mozgásos cselekvés gyorsasági, erőbeli, állóképességi, hajlékonysági és izomlazasági feltételeit teremtik meg (Harsányi, 2000).
− erő
− gyorsaság
− állóképesség
− hajlékonyság
− rugalmasság
A hajlékonyság-lazaságot meghatározó tényezők
− ízület szerkezete, „olajozottsága”,
− izomzat tömege,
− szalagok rugalmassága,
− inak, porcok, izmok és a bőr,
− kor és nem,
− testfelépítés és alkat,
− edzettség,
− tapasztalat,
− fáradtság,
− hőmérséklet,
− pszichikai állapot,
− napszak (reggel 9–11-ig és délután 15–18-ig a legjobb, alvási szakasz határán alegrosszabb),
− sajátos ellazulási készség,
− védőreflex okozta izomrövidülés,
− anyagcseretermékek jelenlétének szintje (minél több a tejsav, annál merevebb),
− mozgástechnika szintje.
Fejlődéselméletek
Jean Piaget:
a fejlődést szakaszokra, fázisokra osztja, és alapelve az adaptáció két funkciója, az asszimiláció és az akkomodáció.
Előbbi (asszimiláció) esetében az új ismeretet - amennyiben az hasonló a már meglévő ismeretekhez - beépíti az egyén a korábbi ismeretei rendszerébe, azaz a sémákba,
utóbbi (akkomodáció) során pedig a meglévő ismeretektől eltérő sajátosságokkal rendelkező új ismeret beillesztéséhez a már meglévő sémán szükséges változtatnia.
Fejlődéselméletek
Fejlődéspszichológiai emlékeztető
Gessel: ‘érés elmélet’-e
az egyén fejlődése - mozgásfejlődése során is - végighalad a törzsfejlődés szakaszain, azaz az öröklés meghatározó, és ebben az idegrendszer működésének van vezető szerepe.
Bandura: a fejlődés a környezethez való alkalmazkodás, a szocializációs tanulás során a tanult magatartásformák egymásra épülnek, és ezek egymást megerősítik és helyettesítik.