ha megvizsgáljuk, hogy a lakóhelyi környezetben előforduló mindennapi találkozások miként hatnak a különböző csoportok kedvelésére. Rudolf Kálin és J. W. Berry (1982) éppen ezt tette, és függő változóként egy közvélemény-kutatás adatait használta fel. A felmérésben azt kérdezték, hogy a kanadaiak mennyire kedvelik az angolul beszélő és a franciául beszélő, illetve az őslakos (indián) kanadaiakat, továbbá a német, a zsidó, az olasz és az ukrán származású kanadaiakat. Kálin és Berry összevetette e közvélemény-kutatás eredményeit azokkal a hivatalos kormányzati kimutatásokkal, melyek arról készültek, hogy milyen etnikai csoportok laknak a válaszadók lakókörnyezetében. Eredményeik alapján azok, akik olyan területen laktak, ahol egy adott csoportból viszonylag magas százalék élt, jobban kedvelték ezt a csoportot, mint az adott csoport tagjaitól messzebb lakók. Más szóval korreláció - statisztikai együttjárás - volt a csoportok közelsége és a csoport kedvelése között. Ez a vizsgálat tehát a nem kísérleti kutatási elrendezés egy példája, amit néha korrelációs elrendezésnek is neveznek. Az ilyen vizsgálatokban a kutatók egyszerűen megmérik a független változót (ebben az esetben a lakókörnyezet etnikai összetételét) és a függő változót (az emberek véleményét a csoportokról).