Kopernikuszon túl, és kimond valamit, amit csak a későbbi kutatás igazol. Kopernikusz felismerte, hogy legközelebbi égi környezetünk mozgásban lévő csillagoknak a Nap körül keringő rendszere, amelyen túl szerinte az állócsillagok égboltja feszül. Bruno továbbviszi a gondolatot. Költői látomásában az univerzumot felmérhetetlen végtelenségnek tekinti, tele számtalan Nappal, csillaggal, világrendszerrel, határok és középpont nélkül, állandó mozgásban.
A végtelen világegyetem gondolatát Cusanus műveiből veszi, de egyesíti benne egymással a világ dinamikus egységének és a világ örökkévalóságának eszméjét. Dinamikus egység a világ, mert az egész kozmosz egyetlen nagy élő organizmus, s egyetlen elv uralja és mozgatja.
A mindent uraló és átlelkesítő elvet Istennek nevezi. Isten az ellentétek egybeesése, összegeződése (coincidentia oppositorum): legnagyobb és legkisebb, végtelen és oszthatatlan. Isten nem a világ fölött vagy a világon kívül áll, hanem ő benne van a világban, mint átlelkesítő elv hat az egészben csakúgy, mint a részekben. Az egész kozmosz lelkes, átlelkesült az Istentől, az Isten pedig csakis a kozmoszban van, sehol másutt. Az Istennek és a természetnek ezt az azonosítását nevezzük panteizmusnak.