Csak addig szenvedünk, ameddig a külvilág bizonyos viszonyai és folyamatai hatnak ránk. Azok azonban csak addig hatnak ránk, ameddig sajátunknak érezzük őket. Ez azonban tévedés, mert lényünk magva, a purusa, valójában idegenül és kívülállóan áll szemben az objektív történésekkel. Mindössze rá kell ébresztenünk! Az egyéni életben és a nagy világfolyamatban is minden attól függ, hogy belátja-e ezt a purusa (erény és lemondás útja). A prakriti (női princípium), addig kénytelen újra és újra kibontakozni a purusa szeme előtt, amíg ez saját másságának és részvétlenségének tudatára ébredve elfordul tőle, és ezzel megváltja őt is és magamagát is.